Agykontrollos sikereim
2010 októberében végezetem el a tanfolyamot, életem eddigi legnagyobb hullámvölgyében. A völgy, melybe kerültem röviden: egyedül két kis gyerekkel, egy szobakonyhás lakásban, egy putris házban és munka nélkül. Ebből a helyzetből, /melyet megjegyzem én választottam – a jobbik rossz/ tudtam, hogy ki lehet kerülni, de ehhez idő, idő, türelem, türelem, sok-sok türelem és tettek kellenek. Mivel nem igazán volt, aki lelkiekben támogatott volna ebben a nehéz időszakban, és pesszimizmusra hajlamos típus vagyok, muszáj volt, hogy ahonnan csak lehet erőt, merítsek. Az egyik az agykontroll volt.
Miután mindenben változást szerettem volna nem tudtam, hogy mivel kezdjem. Olyan sok mindent akartam egyszerre, hogy úgy éreztem kifolynak a dolgok a kezeim közül. Itt kezdtem igazán gyakorolni a türelmet. Próbáltam fontossági sorrendet állítani, de valahogy nem ment. Mindent akartam egyszerre és azonnal. Végül türelemre intve magam a következőre jutottam:
Írtam egy nem túl hosszú szöveget, amibe mindent bele fogalmaztam. A külsőm, hogy jól nézzek ki, pár kilót leadjak, csinos legyek, nőies. Az egészségem, a lakásproblémám, a munka, a pénz, azt hiszem ennyi. Ja, és egy pasi. Ezt minden reggel, kitartóan elmondtam a szintemen. Plusz napközben is sokat gondoltam ezekre a dolgokra. Meg valahogy az egész hozzáállásomon is elkezdtem változtatni.
A változások pedig jöttek.Először is lett egy munkahelyem januárban. Egy takarítás, aminek nagyon örültem, kezdetnek szuper volt. Februárban meg lett egy pasim, egy szerető. Bár a vágylistámon nem az első helyen szerepelt, még is pozitív változásokat hozott. Önbizalmat adott, nőiességet, vidámságot. A leánykori súlyomat is visszanyertem, amit ezelőtt nem gondoltam volna. Nem nagyképűségből, de akkoriban jobban néztem ki, mint korábban bármikor. Azt hiszem, ekkor kezdtem megélni nőiességem. Ebben környezetem is folyamatosan megerősített. Amit még itt megemlítenék, hogy olyan szexuális vágyaim is beteljesültek ebben a kapcsolatban, amikről korábban csak „álmodtam”, ami egyenlő azzal, hogy elképzeltem.
Közben még több munkám lett, kerestem és találtam. Ez a két dolog nagy lendületet adott. Pontosabban hitet, mert én nagyon sokat kételkedtem, még sokszor most is, mikor valami nem úgy alakul. Aztán egy kis önsajnálat után a kétkedés elmúlik. És visszatér az önbizalmam. Mint egy narkós, aki vissza-visszaesik. Ezt azért említem meg, mert ez az önsajnálati depis hangulat egyre rövidebb ideig tart. És ez fontos, mert nagyon jó, hogy magamtól pár nap alatt ki tudok jönni belőle, és tovább lépek.
Szóval a listám szűkült. Nagyon örültem, hogy gyarapodtam. A ruhatáramat elkezdtem lecserélni, vettem egy régóta vágyott fényképezőt stb. Nyáron még a Balatonon is voltam a gyerekekkel, amit előző évben döntöttem el, hogy megyünk. És akkor még fogalmam se volt, hogy miből. Jövőre a Horváth tengerpartot tervezem, még nem tudom miből……síelést….., a képek meg vannak a fejemben.
Aztán továbbra is ott volt a házunk eladása, a szobakonyhás lakásom cseréje. Ezekre is nagyon vágytam, de semmi nem történt. Időnként meginogtam, de aztán visszatértem. Egy darabig nem is meditáltam mindennap, és akkor nem is volt olyan jó. Hiányzott. És ha elkezded, csinálni kell, mert működik, és olyankor tényleg jobb. Pl. Szoktam olyat csinálni, hogy reggel beprogramozom, hogy jó napom legyen, hogy történjen valami jó. És olyankor tényleg történik valami jó, valami előre lépés. A ruhavásárlásom jó példa. Azt hiszem háromszor volt olyan, hogy lementem itt az egyik kínai ruhás boltba, és vágyakozva néztem, milyen jó lenne, ha 1-2 ruhadarabot meg tudnék venni. És akkor aznap valahonnan jött is rá pénz. És meg lettek a ruhák.
A szobakonyhás lakásomat 2012 decemberében sikerült elcserélnem, ami egy külön történet.
Ezt a lakást már nagyon régóta el akartam cserélni, de valamiért – most már tudom, hogy miért – egy csere sem jött össze. Gyakorlatilag az anyagiak tartottak vissza. Sok pénzt kellett volna kölcsönkérnem, nem akartam mástól függeni és ne akartam tartozást. Valahogy kezdettől fogva a számomra legmegfelelőbb megoldásra vártam, amit tudatosan kb. egy évvel a csere előtt kezdtem el mondogatni magamnak. Aztán egy idő után az is letisztult bennem, hogy hol és milyen lakást szeretnék. És most pontosan egy ilyenben lakom.
Egy felújított tetőtéri lakásra vágytam, itt a városban, a környékünkön. Anyukám barátnője egy ilyen felújított házban lakott/lakik. Tőle tudtam meg, hogy egy lakó, egy cigány ember, el akarja cserélni a lakását. Megegyeztünk. Örültem, de a pénz, amit ki kellett volna fizetni különbözetnek nagyon sok volt és ez zavart. Aztán a csere nem jött össze, mert a neje végül nem egyezett bele. Akkor egy darabig el voltam keseredve, de hamar túlléptem és gondoltam, majd jön valami jobb, valami megfelelőbb.
Ezzel a csalódottsággal a hátam mögött programoztam tovább. És akkor egy szép nyári napon találkoztam ezzel a cigány emberrel. Ekkor az ő hatására bementem az önkormányzatba, hogy hátha el lehet cserélni a lakást. És mit ad Isten, attól a naptól lehetet beadni minőségi lakáscsere kérelmet. Na, innentől kezdve csak a cigány ember lakására tudtam gondolni. Azt gondoltam, ha van egy kis szerencsém, akkor azt meg is kapom. És meg is kaptam! A sors fintora, szokták mondani. Ehhez én annyit tettem, miután mindig hárítottak az önkormányzatban, hogy megemlítettem a kiszemelt lakást. Novemberre lett aktuális a csere, két ünnep közt költöztem. Ami még nagyon fontos, hogy anyagilag így jártam a legjobban. Négy millió forint helyett, nyolcszáz ezret fizettem ki különbözetnek. Amit a ház árából majd vissza tudok fizetni.
Itt még megemlíteném, hogy a meditációk mellett elkezdtem következetesen viselkedni. Ez nagyon megmaradt bennem a tanfolyamon. Pl. Nyáron kifestettem. Ez után csináltam egy nagy szortírozást. Minden felesleges régi cuccot kidobtam, odaadogattam. Úgy pakoltam össze, hogy költözésre készen álltam. Pl. az akváriumot kitakarítottam, de nem töltöttem fel újra vízzel, ha menni kell, ne kelljen vele szarakodnom. Ez az érzés át is járt. Aztán vettem egy új tv-t is ősszel, aminek a dobozát nem dobtam el, mert, hogy majd kell a költözéshez. És ezt is mondtam, mikor valaki megkérdezte, hogy miért őrizgetem. Ősszel egy biztosítós nő is hívogatott, hogy kössem újra a lakásbiztosítást, de mondtam neki, hogy nem, majd az új lakásra. És azt mondtam neki is, hogy nem tudom mikor és hova költözöm, de költözök.
A következetes magatartás más esetekben is alkalmaztam. Pl. hogy legyen pasim, vettem egy csomag óvszert. Aztán reggelente úgy indultam el, mintha dolgozni mennék, mikor még nem volt munkám. Stb.
Most épp a munkám van kialakulóban. Decemberben költöztem, és február 20-án kezdtem egy új munkahelyen. Egy rendes tanári állásban. Ebben is volt egy kis következetes magatartás, a tanári zsebkönyv, amit jegyzetnek vettem meg. Mivel csak nyárig szól a szerződésem a „bátraké a szerencse” mottóra építve vállaltam el. Azt gondolom továbbra is, hogy ebből könnyebben tudok előre lépni, mint a takarításból.
Aztán folyamatban van a ház eladása, amire nagyon várom a kedves középkorú férfi vevőmet, aki egy összegben fogja kifizetni. Ebből fogom rendezni a másik lakás különbözetétét. Sokszor elképzelem, hogy utazok le a pénzért, ahogy aláírom az adás-vételi szerződést, ahogy kifizetem hitelezőimet. Meg azt, hogy megszabadulok egy nagy tehertől, hogy könnyebbséget érzek. És ez nagyon jó érzés. Hogy érzem, hogy új vetületet kap az életem, tiszta lappal, nyugodtan kezdhetem életem új fejezetét.
A fentiek 2012 tavaszán íródtak. Azóta eltelt két év. A ház eladása nagyon nehezen ment. 2014 elején egy középkorú férfi vásárolta meg egy összegben, az elképzeltnél jóval alacsonyabb áron.
Úgy érzem ezzel zárult le egy nehéz fejezete az életemnek, és most van az, hogy igazán fellélegezhetek.