Egy kis boldogság
Este a fiam az ágyban lelkesen mondja, hogy egy trükkös autópályát szeretne a Mikulástól. Olyat, amiben átváltozik az autó színe.
Erre én:
– Hát, ezt biztos nem tudom megvenni, mert drágák a tv-ben hirdetett játékok…( be se tudom fejezni a mondandóm)
– De, Anya! Azt nem is neked kell megvenned, mert a Mikulás hozza nekem!
– Tényleg, milyen igazad van!
Ettől mind a ketten megnyugodtunk.
Annyira aranyos volt! Tök jó, hogy nem értette meg az elszólásom. Olyan jó látni, hogy mennyire hisz benne. ( Nem is tudom mi lesz vele, ha kiderül az igazság.)
És, ami még olyan egyszerű nála, hogy elég könnyen le tudom beszélni valamiről, amit nem tudok megvenni.
A trükkös pálya, valahogy eltolódott a szülinapjáig, ami januárban lesz. Felváltotta egy puska, amiből végül két pisztoly és egy céltábla lett.
Ez úgy történt:
– Puskát hozzon a Mikulás, mert azt szeretnék!
– Szerintem pisztolyt hoz töltényekkel.
– Miért? – kérdi kissé mérgesen, ingerülten.
– Mert ezt írtam meg neki emailben. Úgy emlékszem, akkor még pisztolyt akartál. .
– Akkor jó lesz az is, csak legyen hozzá céltábla.
– És, ha nem lesz??? Akkor csinálunk.
– Jó. (És jöttek az ötletek miből és hogyan.)
Szóval, volt egy kis duli-fulizás, de reggel mikor felkelt, az volt az első mondata, hogy:
– Nekem mindegy mit hoz a Mikulás, csak hozzon valamit!
Ez annyira őszinte volt és gyermeki, hogy sikerült meghatódnom. Ilyenkor az én szívem is boldog, hogy egy kis aprósággal is tudok nagy örömöt okozni.