Előzmény:
– Két évvel ezelőtt kölcsön adtam 400 ezer forintot Violának és Misinek.- mondja Zsanett, Viola legjobb barátnője.
Már vagy húsz éve barátok. Sok mindent megéltek együtt. Zsanett és férje a semmiből építették fel, amijük van. Ma már milliókat keresnek havonta.
– Két hete mondtam Violának, hogy egy összegben fizesse vissza a pénzt. – folytatja Zsanett. Úgy volt megbeszélve, hogy részletekben kifizetik, de még egy forintot se adtak vissza, pedig kb. 400 ezer forint a havi bevételük. Azt gondolják, hogy azért, mert nekünk van, nem kell megadni. Azóta minden alkalommal megjegyzi, hogy mi megtehetjük, ők meg nem. Én nem gondolom, hogy bárkinek el kéne néznem ekkora tarozást.
Erre én – a Mesélő – helyeslek, hisz igaz, rég vissza tudták volna fizetni, ha akarták volna. Most valóban nyöghetik a banknak a kamatot.
(Megjegyzem még előzményként, hogy a Mesélő is tarozik Zsanettnak, kb. másfél millióval, ami nem kölcsön adott pénzt, hanem kifizetés egy lakásból. És ugyanazt gondolja, mint Viola, hogy minek adja meg, hisz nagy szükségük nincs rá, és jelen helyzetben nem tud bevállalni egy több milliós kölcsönt.)
Mióta válság van, Zsanett mindig mondogatja, hogy milyen jó lenne egy lakást venni, befektetni, meg hogy legyen a lányának. A minap nálam volt, megnézte az elektronikus leveleit, láttam, hogy jönnek a lakáshirdetések hírlevélben. Kérdeztem:
– Akartok lakást venni?
– Mi? Dehogyis! Anyunak nézem a lakásokat.
Éreztem, hogy hazudik, csak a mondat második fele igaz. Anyu valóban akar másik lakást venni.
Esemény:
Viola felvett kölcsönt, és visszaadta a pénzt. Igaz 15 ezer forint híjával, amit később rendez. Zsanett szerint a később holnap után kis kedden lesz.
Játszóházban voltunk Zsanett lányának szülinapi buliján. A gyerekek játszanak, a szülők beszélgetnek. Nem mindenki ismeri egymást, ezért be is mutatkozunk.
– Szia! A „Mesélő” vagyok.
– Szia! Kata vagyok, a Zsanett albérlője.
Hoppá! Lepődik meg a Mesélő. Albérlő? Mi történt? Zsanették elköltöztek? Kiadták a házukat?
A bemutatkozás folytatódik.
– Szia! A Zsani anyukája vagyok.
– Szia! Kata vagyok, a Zsanett albérlője.
Anyu szintén meghökkenve. Döbbenet az ő arcán is, és most már az albérlőjén is, akiben fel se merült, hogy ez hét pecsétes hadi titok. Hamar leesett mindenkinek, hogy Zsanették lakást vettek. Nagyon kellemetlen szituáció, kissé sértő, hogy így derült ki. Talán illet, volna elmondani. Azt gondolom, ez nem egy ruhadarab, amiről ne tudhatnának a közeli családtagok. De Zsanett szerint ez nem tartozik ránk. Ok, ezt elfogadom, csak akkor ne hozzon ilyen kellemetlen helyzetbe.
Következmény:
A Mesélőben sértődöttség, és bizalmatlanság érzése keveredik…..
Gyakorlatilag az van, hogy a pénz, a sok-sok pénz tönkreteszi a kapcsolatokat. Zsanettéknak, mert megvesz mindent, amit szeretne, és nem titkolja, hogy jól élnek, nincs barátjuk. Csak érdekből barátkoznak velük. Megy a jó pofizás, a képmutatás, és az alakoskodás. Mindenki olyan álszent velük. És sajnos családon belül is ugyanezt tapasztalom. Én is sokszor irigy vagyok rájuk, én is sokszor azt mutatom neki, amit látni szeretne. Itt az jön be a képbe, hogy ha az ember függ valakitől, akkor az úgy taktikázik. És most én is függök tőlük. Sajnálom, hogy vannak olyan érzéseim, és gondolataim, mint Violának, de ez van. És ezen és szeretnék túllépni, mert tudom, hogy nem helyes. Főleg azért, mert Zsanett a Mesélő testvére.
Zsanett különben rendes, jó szívű és szívesen segít, de mégis, ahogy nő a vagyonuk, úgy szélesedik a szakadék köztünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: