Skorpió
Át kell raknom ezeket, a
skorpiókat egy befőttes üvegbe! Egy nagy és két kicsi. A kicsik nem rég
születtek. Hogy kerültek ide az ágyra? Nem tudom. Rájuk teszem gyorsan az üveget és kész.
Megvagytok! Nyomom az üveget az ágy irányába tiszta erőből, hogy biztosan benne
maradjanak, de mégis meglógtak. Valahogy ki másztak az üveg és lepedő között.
Kétségbe esek. Úristen, most mi lesz? Hogyan fogom meg őket, hogy meg ne
marjanak. Izgatottan keresem őket, már minden szegletét átnéztem a szobának,
sehol sincsenek. Ekkor, eszembe jut, hogy mi van, ha már kimentek a szobából?
Akkor mi lesz? Mást is megmarhatnak. Úristen! Most mit tegyek? Idegesen lépek
ki a hotel szoba ajtaján, gyors léptekkel haladok az igazgató irodájába. Közlöm
vele mi történt.
-Szólni kell a vendégeknek, hogy
nézzenek szét a szobájukba, vigyázzanak! – mondom továbbra is indegesen.
-Nem mondunk semmit, akkor kitör
a pánik.- mondja az igazgató nyugodtan, mintha semmi baj nem lenne.
Ekkor kinyitom a szemem, és látom
a szobám kék plafonját, érzem a takaróm melegét. Aztán rám tör a sírás, és csak
sírok, sírok, sírok és sírok. És fogalmam sincs, hogy miért. Nagy nehezen
megnyugszom. Skorpiók??? Honnan megint ez a rémálom? Megnézem az álmos könyvem.
Skorpiót látni: Veszélyes és bátor ellenség. Ha le tudjuk győzni, új élet
lehetősége. Titkos ellenségeskedés.
Persze töprengek, ki lehet az
ellenség, de semmi ötletem. Az álom tovább nyomaszt.
Tegnap találkoztam Robival. Egy
koncertet mentünk el megnézni, de gyakorlatilag a szokásos módon végig
beszélgettünk. Nem tudom mikor lesz egyszer az, hogy tényleg csak a zene élvezete
miatt megyünk el valahova. Igazából ez talán mindegy. Vegyesek az érzéseim vele
kapcsolatban. Csupán egy barát, akivel jókat tudok beszélgetni, de időnként még
is felébreszt bennem valamit. Valamit, amire nem akarok gondolni, pedig nagyon
kéne. Sok mindenről szokott szó esni, de a pasi téma most igen csak mély
érzéseket ébresztett bennem. Valamikor koncert közben a kezdeményezésről
beszélgettünk, haza fele menet, pedig számomra lényegeset kérdezett:
-Mikor volt utoljára kapcsolatod?
– Kb. két éve. –mondom, kissé
félszegen, szégyennel.
-Ádámmal?
-Igen.
Aztán csend.
Mit is mondhatnék erre? Rég volt,
talán igaz se volt.
Ezen elgondolkoztam. Két év az
tényleg sok idő. De vajon miért? Miért van az, hogy még alkalmi kapcsolat se fért
bele ebbe az időszakba? Miért van az arcomra írva: A három lépés megtartása
kötelező! És meg is tartják. A lelkem mélyén tudom a választ.
Félek.
Mitől?
Hogy elkapok valamit, hogy nem
tudom azt nyújtani, amit szeretnék, vagy amit a másik szeretne. A testem se a
régi, narancs bőr, aszalt szilvák, visszerek. A csalódástól, hogy túl közel
engedem magamhoz. Persze tudom, hogy ezek mind csak magamnak felállított
tévhitek, amikkel sikerült felhúznom a Falat. Tisztában vagyok vele, hogy van
óvszer, hogy nem mindig lehet ötöst produkálni, hogy nem mindenkit zavar a
narancsbőr, vagy a visszér, és a csalódást is ki lehet heverni. Legalább
tapasztalnék. Azt hiszem a legnagyobb bajom ezzel az egésszel, hogy érzelmek
nélkül egyszerűen nem megy.
A skorpió bennem van. A saját
magam szült félelmeim a legnagyobb ellenségem. Őket, ha legyőzőm, biztos, hogy
megnyílik az új lehetőség az életemben.
Ismét bebizonyosodott: az álmok
nem hazudnak.