Egyedül

Egyedül

Megfogadtam, hogy befejezem a panaszkodást, de mint tudjuk, a fogadalmak arra vannak, hogy megszegjük őket. Én sem vagyok kivétel. És ez a blog is arra van, hogy kiengedjem, ami bent maradt.

A napokban az egyedüllét súlya nehezedett rám. Bár ténylegesen nem vagyok egyedül, mert itt vannak a gyerekek, meg családom, de mégis úgy érzem magam, mint a révész Az ördög három aranyhajszálában.

„No, akkor mondd meg nekem, miért kell örökké ide-oda eveznem, miért nem vált fel soha senki?”

Én is egyedül evezek, oda-vissza, reggeltől estig, estétől reggelig. Nekem kell minden reggel öltöztetni, etetni, összepakolni, pisiltetni, kakiltatni, aztán elindulni. Elmenni az oviba, bölcsibe, ami felér egy reggeli tornával. Itt is a macera. Öltöztetés, kézmosás, cipővédő felvétele, babakocsi bezárása stb. A délután ugyanez, visszafele. Itthon megint evés, ivás, pisi, kaki, meg ami kell. Aztán játszótér. Este újra haza, és folytatódik tovább. Öltözés, pisi, kaki, evés, ivás, játék, fürdés és alvás. Az alvás külön történet. Csak velem, mind a kettő engem akar. Birizga. Egyik a szemöldököm, másik a fülem. Nem tudom, minek van az a sok plüss maci???  És ha épp leülök kicsit szusszani, tutira történik valami. Kiborul a szörp, a leves, el kezdenek veszekedni, bármire történhet a nyugalom megszakításához.

Tudom, sok esetben, nem rossz szándékkal történnek, és én ezt igyekszem elfogadni, csak jó lenne, ha más is felállna hozzájuk. Ha lenne valaki, aki ezeket bevállalná, aki menne helyettem, aki őszintén ott lenne…. Ez nagy teher, és sokszor érzem, hogy nem bírom. Nem bírja a lelkem, már üzent is a testemnek, azért fáj a szívem.

Egyedül. Paradox. Azt mondják annak jó, aki tud egyedül élni, tudja élvezni az egyedüllétet. Ezt nem tagadom, ha meg tanulja az ember nyílván könnyebben viseli. De akkor miért van az, hogy mindenki társat keres, vágyik valakire, akit szerethet, akivel együtt lehet. Milyen jó egyedül, de mégis jobb lenne kettesben!

Társas lények vagyunk, és együtt mindig könnyebb. Nem hiába énekelte Kern és Garas: „Egyedül nem megy, egyedül nem megy.” Most akárki mit mond igaz ez a közhely, és szerintem nem jó egyedül. Sokkal nehezebb mindenféle szempontból. Nem csak azért, mert a fizikai tennivalók rám hárulnak teljes egészében, de a lelki nyavajáimmal is nekem kell megküzdenem.

Addig jó társ nélkül élni, főleg egy szakítás után, míg az ember tisztába lesz önmagával, amíg rájön, hogy egyedül is tud boldogulni, aztán már nem. Szép lassan elkezd vágyakozni.