Látkép házunk tájáról

Látkép házunk tájáról

„Itt lakom látod, ez az a ház
Kevés a luxus, szolid a kényelem
Hiába keresel, nyugalmat nem találsz.”

Ez a ház, ahol lakom nagyon jó helyen van. A belvárosban, mindenhez közel. Közel vannak az iskolák, óvodák, boltok, szórakozó helyek, minden egy karnyújtásnyira. Jellegzetessége, hogy távoltarja az idegeneket. Sokan még benézni sem mernek a kapun, nem hogy bejönni. Gyalogosan már messziről látni, ahogy közeledünk felé. Az utca aszfaltja elkezd sötétedni, és ahol a legsötétebb ott kell bemenni. A sok kosztól és mocsoktól jellegzetes fekete színűvé vált. A szag, ami kifelé árad, talán még „feketébb”, mint a járda, sokszor igazi dögszagot érezni. És még nem mentük be a kapun, ami tárva-nyitva, szétverve, mint a kaputelefon. A kapualjba lépve csodálatos látvány fogad minket. Szemetes kukák, melyek egyes lakók szerint speciálisak, mert mellé is lehet dobni a szemetet és bele is. A szemetet zsák nélkül. Így gyakran kell háztartási hulladékot kerülgetni. De ez talán nem is lenne akkora probléma, ha nem lenne mellette egy kis húgy a szagával együtt, szétszórt szórólapok, ruhafélék, elektronikai cuccok, ágyak, meg ilyenek.  Most is van kint egy heverő, szerintem már kibérelte magának egy hajléktalan, mert azokból is akad itt egy-kettő. Volt, amikor nagy kupac földet kellett átlépni a küszöbön. Cipőnk talpával is érzékelhető ez a helyzet, a sok felgyülemlett kosz lassan úgy ragad, mint az enyv. Egyetlen élvezetet nyújtó látvány a molnárfecske család, akik ki-be repkednek, etetik csemetéiket. Őket nem zavarják a körülmények, csak élni akarnak. Megjegyzem, csodaszámba megy, hogy fel tudják nevelni fiókáikat, tavaly kicsúzlizták őket.

A kapualj látványa után, az udvarban gyönyörködhetünk. Itt már nem olyan tömények a szagok, de látnivaló itt is akad. Mindennapos a csikk, a szotyihéj, cigis doboz, rágó, növényi lom, kutya gumi mindenféle változatban. Extra a nem rég valaki által ledobott használt tampon. A szomszédom állítólag használt óvszert is talált már. ldőnként patkányok, szaladgálna, amiket lelkesen figyelnek a gyerekek az ablakból. Csótányok is vannak, de azokhoz még nem volt szerencsém. A kedves fölöttem lakó szívesen rásöpör bárkire bármit, nem számít, már vagy 50 éve lakik itt, úgy gondolja neki mindent, lehet. Nem akarom a lakókat szapulni, de ami van azt nem a szomszéd házból, hozzák át ide nekünk. És van, akinek a lakása is egy fertő, százezrekben mérhető a rezsi – és lakbértartozása, és ennek fejében új fürdőszobát kap cserébe. Hát nem édi? Érdekes az önkormányzat értékrendje. Úgy tűnik, valóban annak van szerencséje, aki lazán él és nem foglalkozik, nem aggódik ilyen alapvető dolgokon, mint a számlák kifizetése, vagy a rend.

Nagyjából ezt látom, mikor kilépek lakásom ajtaján, és ilyen lakókat kell elviselni. Nem egy festői környezet, de szokták mondani: „a szükség nagyúr”. Öröm az ürömben, hogy itt sikerült megtalálnom lelki békémet, magamra találtam, és sokkal nyugodtabb vagyok, mint az eddigi otthonomnak nevezett otthonomban.